Prológus I.

Egy szép napon megtörtént az, aminek nem lett volna szabad. Malakim és Auriel egymáséi lettek. Miért nem szabadott volna megtörténnie? Mert egyikük se mindennapi. Szárnyakkal rendelkeznek mind a ketten. Angyalszárnyakkal. Fenn élnek az égben, egy Édennek nevezett helyen a többi angyallal együtt. Akkor hogyan lehetséges mindez? Ki tudja. Csak megtörtént. Minden angyal rendelkezik érzelmekkel, hisz egyszer emberek voltak. Képesek szeretni és gyűlölni, de testi vágyaktól mentesek. Édenben tiltott dolognak és a legnagyobb bűnnek számít. Eddig soha nem fordult elő, hogy bármelyikük kísértésbe esett volna. Malakim és Auriel tettének oka rejtély még saját maguk számára is.

Minden angyalnak meg van a saját feladata és védence. Ők az emberek láthatatlan védelmezői, segítői.

- Ez meg, hogy történhetett? - kérdezte az angyalok legfőbb vezetője, Éden irányítója, a rend fenntartója. Vezetőjüket Apokrifnek nevezik. Ő dönt minden kérdésben, osztja ki a feladatokat és jelöli ki az angyalokat védenceik mellé. Nélküle káosz uralkodna ebben a csodálatos, mesebeli világban.

- Tudod főnők, - hallatszott Malakim bizonytalanul kezdődő válasza. Apokrif feléje fordította tekintetét. - az úgy volt, hogy Auriel meg én, éppen csak ...... 

- Elég legyen! - szavai keményen csengtek. - A legnagyobb bűnt követtétek el, amit csak elkövethet egy angyal. - mutatott Auriel gömbölyödő pocakjára. Ez meg mi? Egy angyal, aki gyermeket vár? Ráadásul egy másik angyaltól? Különös, de nem lehetetlen. - Mihez kezdjek veletek? - gondolkodott el ezen.

- Kérlek! Aurielt nem büntesd meg. Ő nem tehet semmiről. - felemelte kezét, hogy elhallgattassa.

- Mindketten hibásak vagytok. Tettetekre nincs mentség. Visszavonulok és eldöntöm milyen büntetést érdemeltek. - határozata után távozott.

- Sajnálom Auriel! - tette hasára a kezét. Nem szokványos magzat lévén gyorsabban fejlődik, mint egy átlagos baba. Nemsokára elérkezik világra jöttének ideje. Szülei izgatottan várják a percet. Még soha nem született természetes úton angyal, így nem tudják mire számíthatnak, de ez cseppet sem szegi kedvüket, csak még nagyobb izgalommal várják érkezését. Két tiszta szívű angyaltól, mert csak az emberi életükben is tiszta emberek lehetnek azok, csak egy tiszta szívű kis lény származhat. 

- Nem a te hibád. Én magam se tudom, hogyan történhetett meg ez az egész. - csak úgy áradtak belőle a szavak. - Angyalok lévén jó példát kellene mutatnunk. Még jó, hogy a védenceink nem látnak minket. Mit gondolnának? - ő is a hasára tette a kezét. Érezte gyermeke mocorgását. Emberi életében nem adattak meg neki az anyai örömök.

A többi angyal megdöbbenve fogadta Malakim és Auriel tettét. Tőlük, erre igazán nem számított senki. Ami az emberi világban természetes, az náluk korán sem az.

Apokrif döntése hamar megszületett. Összehívta mindannyiukat, hogy közölje milyen döntést hozott ez ügyben. Ritkán kerül sor büntetésekre, de azok mindig nyilvánosak, hogy mindenki lássa, a törvényeket be kell tartani.

Eközben elérkezett a kis jövevény megérkezésének perce is. Mire mindenki megjött a találkozóra, a felfordulás okozója már édesanyja karján figyelte a körülötte zajló eseményeket. Egy gyönyörű, apró kis-szárnyakkal rendelkező leány gyermeknek adott életet. Nem újszülöttre hasonlít, hanem egy több hónapos babára. Érdeklődve szemléli a dolgokat, miközben erősen kapaszkodik édesanyjába.

- Á! A felfordulás okozója is megérkezett közénk. - tette szóvá Apokrif.

- De hisz ő is angyal. - hangzott többek szájából. - Nézz csak rá, milyen aranyos.

- Igazatok van, de a törvény az törvény. És ők a legnagyobb bűnt követték el, amit csak lehet. - értékelte a helyzetet. - Lépjetek előre! - az angyalok tömege szétnyílt, utat engedve a két , büntetésre váró társuknak. Édesanyja karján ott ült a kis csöppség. Ilyen szépet, eddig még soha nem lehetett látni. Az angyalok közt is ő volt a legragyogóbb. - Meghoztam döntésemet. Mivel tisztában vagyok a szülői érzésekkel, azt is tudom mennyire fájdalmas tud lenni az elszakadás. Ezért a döntésem értelmében a kis jövevényt.....

- Ariel a neve. - szólt közbe, mindenki meglepetésére, egy szomorú hang. Nem volt szokás megszakítani az ítélet kihirdetését.

- Tessék? - nézett értetlenül a vezető.

- Arielnek hívják. -  ismételte meg előző kijelentését Auriel.

- Rendben. Szóval döntésem értelmében Arielt megfosztom szárnyaitól és emberi léttel ruházom fel, hogy az emberek közt élhessen. - az Apokrifnek meg van  hozzá a hatalma, hogy szárnyakat adjon, vagy vegyen el, ismét emberré tegyen valakit, ha tévesen, ideje korán érkezett hozzájuk, de ahhoz is, hogy tovább küldje a túlvilágra azt, aki nem érdemli meg az angyal létet. Olyan döntést eddig még soha sem hozott, miszerint bárkit is megfosztott volna szárnyaitól és tovább léptette volna a túlvilágra. Bár azt nem lehet tudni, ez a döntés milyen hatással lesz egy vérszerinti, teljes mértékig, testileg-lelkileg angyalra.

- Ne! - roskadt össze Auriel. Malakim segítette fel őket. Az ő arcán szintén fájdalom tükröződött. - Kérlek ne tedd! Nem hagyhatod, hogy idegenek közt nőjön fel teljesen egyedül, a szülei nélkül. - könnyei végig folytak az arcán.

- Ez a döntésem. - látszott rajta, neki sincs ínyére, hisz nem lehet tudni mit okoznak ezzel. De ha most enged, oda a tekintélye. Ariel őt is megnyerte magának, így az már biztos, nem lesz teljesen végtelenül az emberi világban. - Rajtatok múlik elfogadjátok-e vagy lemondotok szárnyaitokról és tovább léptek.

- Így legalább van esélye normális életre. Talán még mi is láthatjuk őt. Ha elveszítjük a szárnyainkat, - próbálta Malakim meggyőzni - akkor őt is elveszítjük örökre. Soha többé nem láthatjuk. Melyik a rosszabb? - érvelése tagadhatatlanul mindent elmondó.

Auriel nagy nehezen átnyújtotta a gyermeket egy másik angyalnak.

- Tedd a dolgod! - adta ki utasítását Apokrif. A másik el is tűnt a kis angyallal a ködben. Igen ám, de van, aki Malakim és Auirel mellett áll, így követte a kis angyalt, hogy megtudja hová viszik.