Sziasztok!
Az új társszerkesztőm, Noa jelenleg beteg, meg neki is elkezdődött a suli, ezért még nem sikerült teljes mértékig megírnia az új fejezetet, de a nagy részét elküldte nekem és ebből most feltennék egy kis részletet, hogy meghozzam a kedveteket a történethez. Remélem tetszeni fog. :) Szerintem nagyon jó :)
A látványuk letaglózott, pislogtam egy darabig mire elhittem, hogy tényleg látom őket. Ezután a meghökkenés helyét átvette a csodálat. Elvarázsolt a fehér szárnyak látványa, ahogy a tollak hófehére ezüstösen csillogott. Olyan puhák és hívogatóak voltak, hogy kedvem lett volna megérinteni őket.
Malakim és Auriel arcán aggodalom tükröződött, és ahogy alaposabban megnéztem a tökéletes, szinte nem emberi arcvonásokat, olyasmit vettem észre, amit nem akartam elhinni. Auriel szeme ugyanolyan mélykék volt, mint az enyém. ÉS egyre több apróság tűnt fel.
De az nem lehet, hogy hasonlítsak két ilyen különleges lényre.
Auriel gyönyörű volt, ahogy szárnyait kitárva, mint két ölelő kart, ott állt előttem. Fehér ruha volt rajta, amely illett porcelánszerű bőréhez. Tűzvörös haja laza hullámokban hullott vállára, szeme pedig a haragos tenger kékjére hasonlított, de amint belenéztél biztonságban érezted magad, mert határtalan gondoskodást és szeretetet árasztott. A két ellentét csodálatos egységet alkotott…
- Jól vagy? – kérdezte Chris. De hangja furcsán távolról csengett.
- Minden rendben. Csak egy kicsit megszédültem. – mondtam megnyugtatólag és rámosolyogtam.
Mindenki szorosan átölelt és boldog születésnapot kívánt, de valami hiányzott. Természetesen én is tudtam mi az, illetve inkább ki… Kelly. Annyira fájt, hogy nincs itt velem. Elhagyatottnak éreztem magam, de ezt hamar el kellett felejtenem az összes többi gondommal együtt. Nem akartam, hogy Chris vagy bárki más aggódjon miattam, vagy szomorúnak lásson.
Néhány nővér egészen meghatódott, amikor átölelt. Különösen Suzanne nővér. Nehéz volt tudomásul vennie, hogy hamarosan itt kell hagynom. Miután engedett a szoros ölelésből egy könyvet adott a kezembe. A könyv igazán réginek tűnt, bőrkötésén nyomot hagyott az idő vas foga, de még így is varázslatosan szép volt. Pár pillanatig csak bámultam a mély barna bőrt, majd könnyeimmel küszködve megköszöntem a gyönyörű ajándékot.
