Új blog :)

Sziasztok! 

Ígéretemhez híven, mivel a Szenvedélyek viharában oldalamon feltett kérdésre az Edward-Bella fanfic nyert, de mivel megszerettem ezt a storyt, ezért nem hagyom abba, elkészült az új blogom, ami ismét egy Edward-Bella történet lesz. Tudom már túl sok Twilight fanfic van és sokaknak már a könyökén jön ki, de amilyen fanatikus vagyok én soha sem tudom megunni és mivel erre szavaztak, ezért a szavazók kedvében is szeretnék járni azzal, hogy megírom ezt az új történetet. Nekem ez lett a kedvencem, mert szerintem itt a legkidolgozottabbak a szereplők. Akit érdekel az nézze meg.

Cím: Az igaz szerelem örök

  

Elérhetőség:

www.azigazszerelemorok.blogspot.com

Megváltozott blogcím

Sziasztok!

Az Alice-Jasper fanficcemnek megváltozott az elérhetősége, mert megszületett a címe, amit nagyon köszönök Vivika95-nek, mert az ő ötlete volt :)

Az új cím: 

www.szenvedelyekviharaban.blogspot.com 

1. fejezet

−Jó reggelt, Ariel! – lépett be a szobánkba Suzanne nővér.

−Jó reggelt nővér! – mosolyogtam rá. A szüleim hiányát pótolta a nővérek irántam mutatott, túlzott kedvessége és szeretete. Ez, azonban még sem olyan. Amióta gondolkodni tudok, egyfolytában azon töröm a fejem, vajon mi okuk volt rá eldobni maguktól. Ez mindig elszomorít. A nővérek azt mesélték, hogy alig pár órás voltam, mikor az árvaház kapuja előtt, rám találtak. De miért? Se egy levél, se semmi, ami magyarázatot adott volna erre.

Ettől függetlenül igyekszem és törekszem a pozitív gondolkodásra, mert az élet csak így lehet szép. És minden percét szeretném kihasználni.

−Hol van Kelly? – kérdezte Suzanne nővér. Szerencsénk van, mert Kellyvel egy kétágyas szobában lakunk, csak mi ketten, egészen kiskorunk óta. Míg vannak olyanok, akik négy, hat, nyolc, sőt tízágyas szobákban vannak együtt. A Szent Ágoston már, így is telítve van, de állandóan akadnak új lakok.

−Már korán reggel felkelt. – falaztam neki, mert ő a legjobb barátnőm, de azaz igazság, egész éjszaka nem volt itthon. Kezdek aggódni, de ha kiderül, neki annyi. Ezért magamban kell tartanom félelmeimet.

„−Aranyszíve van, ennek a lánynak. – dicsérte Auriel.

−Szerintem nem jó, ha falazik a barátjának. Bajba kerülhet miatta. – mérgelődött Malakim.

−Ugyan már! Kellyvel, gyerekkoruk óta barátok. Te meg mostanában állandóan zsörtölődsz.

−Persze, mert, ha a nővérnek nem mond igazat, a szüleinek se tenné.

−Ebben, nem lehetsz biztos. Ez egészen más a helyzet. – veszekedtek mostanában egyre többször. Előtte is épp elég sokat. Ezért lepődött meg mindenki tettükön. Soha se voltak túl jóban.”

−Értem. Csak jöttem szólni, gyertek reggelizni! – felelte, bár az arcán az látszott, nem igen hiszi, amit mondtam.

−Jövök Suzanne nővér. – megpusziltam az arcát és már rohantam is. Nem túl sokat aludtam, így már rég felöltözködve ültem az ágyamon. Kellyről semmi hír.

„−Ez az állandó rohanás! – Malakim, megint csak mérgelődik. Néha rosszabb tud lenni, mint egy nő.

−Az emberek világa már csak ilyen. – ellentétben Malakimmal, Auriel nagyon is büszke az ő egyszem kincsére.”

−Szép reggelt Ariel! – az ebédlőbe lépve, Chris fogadott.

−Szia Chris! – öleltük meg egymást. Chris a másik legjobb barátom.

−Kelly? – kérdezte ő is. Mi hárman egy csapat vagyunk, de Kelly mostanában kicsit kezd eltávolodni tőlünk és egyre többször szegi meg a szabályokat. Nem tetszik a dolog. A végén valami baja lesz.

−Ne is kérdezd! – feleltem csak egyszerűen.

−Már megint? – kérdezte, de egyáltalán nem volt meglepve. – A héten ez már hányadik?

−Túl sokadik. – ez annyira elszomorít. Mi történhetett vele? Mitől változott meg ennyire? Régen mindent együtt csináltunk.

−Gyere! Reggelizzünk végre, mert éhen halok. – Chris imád enni. Semmi pénzért nem hagyna ki egy étkezést sem.

−Nekem elment az étvágyam. – szomorodtam el.

„−Szegény kislányom! – aggodalom ült ki Auriel arcára.

−Ezek csak emberi dolgok. Nem kell aggódnod, nem lesz tőle semmi baja. – végre úgy beszélt, mint egy férfi, aki bízik magában és a gyermekében. Bár nem igen tudja gyakorolni szülői teendőt, mivel ő, láthatatlan számára.

−Remélem, igazad van. – egész élete során, amikor csak lehetett, itt voltak mellette. Látták felnőni. Nem maradtak ki semmiből sem. Mindenről tudnak, ami történt, de azért ők sem lehetnek ott mindenhol és nem tudnak mindenben segíteni. Ebbe bele kell törődniük.

−Nekem mennem kell. – távozott Malakim. Auriel, azonban továbbra is Ariel háta mögött állt és vigyázott rá. Ebből ő, mit sem tud. Három évesen elvesztette vagy ki nőtte, ki tudja, azt a képességét, hogy angyalok gyermekeként, lássa őket. El is felejtette mindezt.”

−Ariel! – szólított meg egy félénk hang.

−Tessék? – fordultam a hang irányába. Egy töpörtyű kislány, Betty állt a székem mellett.

−Megígérted, segítesz a leckémben. – nézett rám szégyenlősen.

−Persze. – mosolyogtam rá és az ölembe vettem. – Délután neki ülünk. Addig pedig tudsz játszani. Jó lesz így? – szombat lévén úgy sincs jobb dolgom. Meg szívesen is segítek. Válaszként csak mosolygott, aztán leugrott és elszaladt.

−Köszönöm! – kiabált vissza boldogan. Olyan jó érzés, hogy ezzel az aprósággal is örömet tudtam neki szerezni. Ennek ellenére szomorúan fordultam vissza az ételemhez, amihez hozzá se nyúltam.

−Tudod milyen Kelly! – próbált vigasztalni Chris. – Azt még meg eszed? – ráztam a fejem, mire az én reggelimet is eltüntette magában.

−Eddig én is azt hittem. – éhesen indultam ide, de megérkezvén, már egy cseppet sem voltam az.

Kelly egész nap nem mutatkozott. Még csak fel se hívott. Már nem csak aggódtam, de dühös is voltam, amiért ilyen felelőtlen. Délután segítettem Betty házijában. Ez egy kis ideig elterelte a figyelmemet. De este megint nem volt mivel elütnöm az időt.

Szélsebesen rontottak be a szobába.

−Kelly! – lepődtem meg. Nem kellett volna, de ilyen hirtelen nem számítottam rá. – Hol voltál? – szegeztem neki a kérdést az első döbbenet után.

−Sajnálom! De ezt te úgy sem értenéd. – előszedte a bőröndjét és elkezdte pakolni a cuccait.

−Mit csinálsz? – néztem rá, egyáltalán nem értve ezt a viselkedést. – Miért mondasz nekem ilyeneket? – felálltam és odamentem hozzá. – Kérlek, Kelly! El se tudod képzelni, mennyire aggódtam. Nem tudtam jól vagy-e. Ráadásul, ha lebuksz, véged.

−Már nem számít. – rám se nézett. Folyamatosan dobálta a cuccait a bőröndbe.

−Ennyit ér neked a barátságunk? – nem akarom elhinni. Annyira megváltozott.

−Tényleg röstellem. – nézett végre rám. – Igazad van. Előtted nincsenek titkaim. – nem úgy tűnik, pedig eddig nem volt soha sem. Mindig egymással beszéltünk meg mindent. – Szerelmes vagyok.

−Tessék? – nem tudtam leplezni megdöbbenésemet, pedig hát természetes dolog.

−Igen. Ma este elszököm vele.

−Hogy mi? – ez már túl sok volt nekem. – Most csak viccelsz, nemde? – nem úgy nézett ki. Csak rázta a fejét, hogy nagyon is komolyan gondolja. – De ezzel tönkre teszed az életedet. – igyekeztem meggyőzni, de tudtam, nem fog menni.

−Ne is próbálkozz! Nem gondolom meg magam. – hárította a próbálkozásomat. – Elegem van a bezártságból, ebből az életből.

−De nem vagyunk mindig itt.

−Persze, amikor suliba megyünk, de az se különbözik ettől. Sőt, még rosszabb. Izgalomra vágyom, - lelkesült fel – pezsgésre, kalandokra és együtt akarok lenni a szerelmemmel.

−Kelly! – egyszerűen nem tudtam, mit mondani.

−Kérlek, érts meg! – ölelt át. Észre se vettem, mi játszódik benne. Talán, akkor segíthettem volna, megakadályozhattam volna ezt az egészet. – Vigyázz magadra! – el is tűnt észrevétlenül. Döbbentem álltam az ajtóban. Torkomon akadtak a szavak.

„−Auriel! – jelent meg Sensky – Apokrif hívat. Szörnyen dühös.

−Nézz csak rá! – mintha meg se hallotta volna – Olyan szomorú, csalódott. Ettől még mi sem tudjuk megvédeni, nem igaz?

−Hallottad, amit mondtam? – nem érti, mi lehet vele.

−Miért ne hallottam volna? – nézett rá a mellette álló barátjára. – Csak olyan nehéz. Ilyen állapotban nem hagyhatom itt.

−De hisz nem lát. Fel se tűnik neki. – értetlenkedett. Nyilvánvaló, hogy nem érti Auriel aggodalmának okát.

−De én látom őt és, ha nem vagyok ott, nem tudom szemmel tartani. Ebben az állapotában pedig még inkább nem akarom itt hagyni. – magyarázta.

−Értem. – gondolkodott el szavain Sensky. – Ha szeretnéd, addig szívesen itt maradok vele. – ajánlotta fel – De mindenképpen meg kell jelenned Apokrif előtt.

−Nagyon szépen köszönöm! – könnyebbült meg. – Már itt se vagyok.”

A döbbenet még mindig az ajtóban tartott. Abban reménykedtem, csak álom az egész. Becsuktam a szemem. Ha felébredek, akkor minden rendben lesz. Újra kinyitottam a szemem. De semmi nem változott. Ugyanúgy álltam az ajtóban, mint az előbb. Visszarohantam az ágyamhoz és zokogva zuhantam rá.

„−Mi történhetett? – Sensky nem tudta, mit tegyen. – Ennek Auriel nem fog őrülni.”

A legjobb barátom is elhagyott, akárcsak a szüleim. Engem mindenki csak elhagy. Ömlöttek a szememből a könnyek.

−Mi történt? – Chris jelent meg az ajtóban.

−Hogy kerülsz ide? – könnyes szemmel néztem fel rá.

−Jöttem megnézni, Kelly visszajött-e már és jó éjt akartam kívánni. – arca félelmet tükrözött – Ariel? – a hangja lejtéséből éreztem, már a legrosszabbra gondol.

−Semmi komoly. – próbáltam előadni a higgadtat, nem túl nagy sikerrel. Még mindig nem fogtam fel teljesen a történteket. De a zokogást nem bírtam abba hagyni. A fejem visszahullott a párnára, testem hangtalanul rázkódott.

−Akkor, mi a baj? – ült le az ágyam szélére.

−Kelly elment. – jelentettem ki, de az arcomat még mindig a párnába temettem.

−Hogy, hogy elment? – túl jól ismerem. Nem hiszi, amit hall. – Hova ment? Mikor jön vissza? – nem is csoda. Nem voltam elég világos. Felültem.

−Chris! – bele néztem a szemébe. – Nem jön vissza. Örökre elment. – nyomtam meg minden egyes szót, hogy jól értse. Egy értelme hangot nem tudott kinyögni. Én meg visszazuhantam bánatomba. – Engem mindenki csak elhagy. – tört fel belőlem ismét erőteljesen a sírás. Chris a vállamra tette a kezét. Újból rá emeltem a tekintetem.

−Én, soha nem hagylak el. – ígérte meg komolyan, teljesen őszintén. Benne legalább bízhatok. Tudom. Átöleltem.

−Mi folyik itt? – lépett be hirtelen Mary nővér. Felpattantunk, mint akik valami rosszat tettek, pedig nem. – Mit keresel a lányok szobájában Christopher?

−Csak bejött elköszönni lefekvés előtt. – mentegettem, de amúgy is ez az igazság.

−Valóban? – nézett rá mérgesen. Chris ilyenkor teljesen elveszíti önmagát. Csak makog-dadog összevissza.

−Hát… ő…

−Várom a választ, fiam! – gyorsan oldalba böktem.

−Igen Mary nővér. Így igaz. És akkor itt találtam – eredt meg a nyelve – Arielt, sírva. – ezt nem kellett volna elmondania, de sokáig úgy se lehet titokban tartani.

−Mit jelentsen ez? – nézett rám. Szemem ki van sírva, így ha akarnám, se tudnám letagadni. – Miért sírtál? – jött közelebb megenyhülve. Mindig is csodálkoztam azon, ahogy hozzám viszonyulnak. Igyekeznek a kedvemben járni, óvni és védeni. Persze a többiekkel is jól bánnak a nővérek, de velem különösen.

−Úgy se tudnám sokáig eltitkolni. – hajtottam le a fejem. Kicsit szégyellem magam, mert úgy érzem, elárulom a barátomat, de amiatt is, hogy csak most szólok, mert talán tehettünk volna valamit. – Kelly miatt.

−Á! Tényleg. Hol van Kelly? – nézett körbe. – Már egy ideje nem is láttam. – újra elkapott a sírás. Már a gondolattól is, hogy nincs többé. Egyedül maradtam. Persze itt van Chris, de vele nem lehet mindent megbeszélni. – Jól van, na! Azért nem kell ennyire itatni az egereket! – vigasztalt.

−Épp ez az Mary nővér. Kelly elment. Soha többé nem jön vissza. – borultam ismét zokogva a párnámra.

−Mi? – neki is torkán akadtak a szavak. – Christopher! Azonnal térj vissza a szobádba! – újra megjelent a szigor. Még soha nem fordult el, hogy bárki is elszökött volna az intézményből. Chris megsimogatta a fejem nyugtatólag, majd távozott.

−Azonnal értesítenem kell a Szent Anyát. – ezzel ő is elrobogott. Ismét egyedül maradtam a bánatommal. A szívemet egyre jobban mardosta az egyedüllét és a tehetetlenség. Életemben most először éreztem magam szerencsétlennek, teljesen egyedülinek ebben a nagy és gonosz világban.

Közvélemény kutatás! Kérlek segítsetek! :)

Szeretném a segítségeteket kérni! :)

Arra lennék kíváncsi, hogy ha módotok adódna arra, hogy interjút készíthessetek kedvenc színészetekkel vagy akár kedvenc hírességetekkel, akkor milyen kérdéseket tennétek fel neki, mikre lennétek kíváncsiak vele kapcsolatban. Nagyon megköszönném, ha kisegítenétek! Ez nagyon sürgős lenne nekem. Adhattok ötleteket megjegyzésként vagy akár az e-mail címemre is elküldhetitek a tippjeiteket: zora.kilbone@gmail.com

Csak azt szeretném kérni, hogy minél többen írjatok ezzel a témával kapcsolatban. Előre is köszönöm mindenkinek, aki segít!

További szép estét mindenkinek! :)

Pusza! Zora :)

Vége a Szavazásnak a három új történettel kapcsolatban :)

Érdekesen alakult a Szavazás. :) Mivel 2 fő oldalam van, mind a kettőre felkerült az új történetekkel kapcsolatos szavazás :) Ennek mindig az a hátránya, hogy általában más eredmény születik :) Ez persze nem baj. Ezért vannak a szavazások:)

A Szavazás témája az volt, melyik történetet olvasnátok szívesen. Az egyik oldalon az Angyalok szava, a másikon pedig az Új Twilight fanfic nyert. Ezek megírását már csak ezért is mindenképp folytatni fogom. Így ennyi erővel a Hullajó detektívek című történetemet abba is hagyhatnám. De elárulom, a szavazás eredményétől függetlenül nem fogom, mivel két nagyon kedves blogtársam is szívesen fogadta és remélhetőleg várja a folytatást. Már csak miattuk sem zárom le az oldalt, meg nem szeretek félbe hagyni dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges volt a szavazás, mert tudom titeket mi érdekel jobban és azokra fogok inkább koncentrálni. Amúgy tudom, hogy a történet eleje kicsit unalmas mivel a nagy regényemet osztottam fel kisebb fejezetekre, de hamarosan blogra fogom írni és szerintem nem mondok újat, hogy akkor majd elkezdenek peregni az események és eléggé izgi lesz. Legalábbis remélem :) 

Van egy másik szavazás az Új Twilight fanfic oldalamon, ott az a kérdés milyen új ficet olvasnátok szívesen. Továbbra is várom a szavazatokat, de úgy látszik Bella és Edward erősen vezet, de az a történet, amit ott írok nem pont róluk szól, de persze szerves részét képezik, de a középpontban Alice és Jasper áll. Azonban, hogy az olvasóim kedvére tegyek, gondolkodom még egy Edward - Bella fanficcen. Már alakul a fejemben egy történet, de ezzel kapcsolatban a türelmeteket kérem. Még nem tudom mikorra várható a megjelenésének időpontja. Még a fejemben nem rendeződtek a gondolatok. De erre volt jó a szavazás, így tudom mit akartok, bár az Alice-Jasper fic nagyon a szívemhez nőtt, így az is megmarad. Ezért is kérem a türelmét azoknak, akik inkább Edward-Bella ficcet olvasnának. Hamarosan érkezik az is, bár addig is ott van a Szív útjai törim, ami Edward és Bella fic, igaz Twilightos és a másikat más milyenre tervezem, de szerintem ez a megközelítés is jó, hisz bőven lesznek még bonyodalmak, szerelmi szálak, szakítások, öröm, bánat. Már csak az a kérdés sikerül-e mindezt úgy visszaadnom ahogy szeretném.

Addig is mindenkinek jó olvasást kívánok, akármelyiket is olvassa és köszönöm, hogy itt vagytok velem. Ez sokat számít nekem. :)

Prológus II.

A büntetés kihirdetése után az angyalok feloszlottak. Mindenki elvonult a saját dolgára. Ebben a kérdésben, már úgy se volt, mit tenni. Csak Auriel állt még ott összetörten és meredt maga elé.

−Jól vagy? – tette a vállára Malakim a kezét.

−Hogy lennék jól? – nézett rá mérgesen – Elvették tőlem a kis angyalomat. Nem, nem vagyok jól. – rázta le magáról a kezét.

−Hidd el! Ez volt a legjobb megoldás. – igyekezett vigaszt nyújtani nem túl nagy sikerrel.

−Te könnyen beszélsz. – fordult feléje – Az egész a te hibád. – mutatott rá az ujjával.

−Mi? – képedt el Malakim – Ezt nem mondhatod komolyan?

−De igen. Te vittél bűnbe. – de Auriel nem tágított – Még is mit gondoltál?

−Én semmit se. – forrt fel benne a méreg – Senki se kényszerített.

−Ez igaz. – hajtotta le a fejét. – Ennek így kellett lennie. Arielnek a világra kellett jönnie. Nagy dolgok állnak még előtte.

−Különben is, ehhez ketten kellettünk. – Malakimnak elege lett abból, hogy mindenért őt teszik felelőssé, holott nem csak rajta múlt.

−Befejeznétek a vitát? – hallották meg az ismerős hangot a hátuk mögött.

−Na végre! – vidult fel Auriel – Már azt hittem soha sem érsz vissza.

−Nem volt könnyű az már biztos. – mosolygott rájuk.

−Mondd már Sensky! – türelmetlenkedett Auriel – Megtudtál valamit?

−Persze. – mondta elégedetten – Követtem Zajakont. – kezdte mesélni kalandos útját – Bár igyekezett óvatos lenni. Állandóan a háta mögé lesett nem-e követi valaki. – büszkélkedett ügyességén, amiért ő még is követni tudta. – De láthatatlan maradtam. Nem vett észre, így a nyomában maradtam egész végig.

−Jaj, mondd már! – Auriel értékelte, amit tett, de mindennél jobban vágyott arra, hogy az információ birtokába jusson. – Tudod hova vitte az én kicsikémet?

−Tudom hát. A Szent Ágoston árvaházba. – nyögte ki végül – Lerakta a kapu elé, majd becsöngetett. – de a mesének még nem volt vége. A két angyal feszülten figyelt. – Amint földet ért, a szárnyai eltűntek. Zajakon megvárta, míg a csöngetésre ki jön valaki. Egy apáca nyitott ajtót, aki azonnal rá lelt a gyermekre. Bevitte az épületbe.

−Milyen ez a Szent Ágoston? – tekintete elárulta aggodalmát. Az anyai szív nála is nyughatatlan.

−Kívülről nem éppen bizalomgerjesztő látvány. Egy szürke, kastélyszerű épület magas tornyokkal. – próbálta le írni, hogy milyen is lehet a hely ahova Ariel került – Kicsit még félelmetes is. Bent azonban annál meghittebb és otthonosabb. Alul van a nappali, a fogadó helyiségek, az ebédlő és a könyvtár. A fenti emeleten helyezkednek el a háló- és tanulószobák. Egyáltalán nem olyan, mint egy árvaház, inkább kollégiumhoz hasonló jellege van, csak innen soha sem mennek haza a gyerekek és sokkal több szeretetett kapnak, mint egy kollégiumban kapnának. Természetesen – folytatta – nem jöttem el anélkül meg ne nézzem, jó helyen lesz-e ott.

−Nagyon szépen köszönünk mindent Sensky! – nyújtotta a kezét Malakim – Így most már megnyugodhatunk, hogy tényleg jó helyre került.

−Most mi a tervetek? – kérdezte izgatottan. Általában mindenkinek annyi dolga van, hogy nem érnek rá egymással foglalkozni. Ezért is fordulhatott elő, senki se vette észre, mi történt addig míg Auriel hasa meg nem nőtt és büntetésre nem került sor. Azért akadnak kivételek. Vannak olyanok köztük, aki kisebb csoportokra oszlanak és jó barátságban vannak egymással és amikor csak lehet, vagy módjuk van rá, segítenek egymásnak.

−Azonnal oda megyünk. – jelentette ki Auriel – Saját szememmel kell meggyőződnöm, jól van-e.

−Ő… Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. – ellenkezett Malakim. Már épp eléggé megszegték a szabályokat. Jobban már nem kéne.

−Te maradj csak itt, ha akarsz! – de Auriel nem engedett elhatározásából.

−Mutatom az utat. – ajánlotta fel Sensky.

−Az remek lesz. Indulhatunk is. – jelentette ki. Malakim nem ellenkezett tovább. Útnak indultak Sensky vezetésével. Ez által nem volt nehéz megtalálni a helyet, ahol gyermeküket remélték.

Angyalok lévén mindenhol jelen kell lenniük védencük oldalán. Kívül-belül. Meg van az a képességük, bárhová bejutnak a legkisebb erőfeszítés nélkül. Csak a helyre vagy az illetőre kell gondolniuk és ott teremnek mellette.

−Akkor én megyek is. Rengeteg dolgom van még. – búcsúzott segítőjük.

−Még egyszer köszönünk mindent! – de már el is tűnt.

Mindketten lányukra, Arielre gondoltak. Nem telt sok időbe és a bölcsője fölött csapkodtak szárnyaikkal.

−Ő az. Az én kicsikém. – könnyebbült meg. Ezer közül is felismerte volna, hisz vérszerinti angyalként soha sem lesz teljesen olyan, mint a többi ember. Malakim közelebb ment hozzá. Végig simította az arcát. Ettől Ariel felkacagott, mintha megCsikizték volna. Ezen meglepődtek.

−Lát minket? – fordult Auriel Malakimhoz.

−Nem tudom. – vakargatta meg a fejét elgondolkodva. Vajon mi lehet a magyarázat? – Talán igen, mivel mi vagyunk a szülei és csak nem rég vesztette el a szárnyait, így minket még láthat. – Auriel is közelebb ment és feléje nyújtotta a karját. Ariel ezt viszonozta és jelezte kis karjaival, szeretné ha felvenné. Arcukra még jobban kiült a meglepettség, de karjaiba vette a kis csöppséget, aki ettől még jobban felkacagott. Malakimnak feltűnt, hogy a névtáblán nem az a név áll, amit ők adtak neki. Ezt gyorsan korrigálta és a kiságyon nem sokára az állt, Ariel. Nem szerették volna máshogy nevezni lányukat.

Ettől fogva mindennap meglátogatták háttérbe szorítva más tevékenységüket. Nézték, ahogy cseperedik. Beszéltek hozzá, játszottak vele. De ahogy növekedett, egyszer csak nem reagált többé szülei jelenlétére.

−Hát ez szomorú. – keseredett el Auriel.

−Ne aggódj! – nyugtatgatta Malakim – Ez az állapot nem tarthat túl sokáig. Hisz ő egy vérbeli angyal. – így a látogatások nem szűntek meg, de Auriel már amúgy sem bírt volna távol maradni tőle.

Védelmezték őt mindig mindennel szemben. Jó lehet, ha az embernek egyszerre két őrangyala is van. Ettől Ariel még ha a szülei hiánya miatt nem is még is a legszerencsésebbek közé tartozik, hisz két angyal is oltalmazza. Persze neki erről fogalmam sincs, így sokszor nem is érzi magát szerencsésnek, inkább csak szerencsétlennek, mivel nincsenek szülei. Legalábbis nem úgy, ahogy ő szeretné. Azonban semmi baja sem eshet addig, míg a számára láthatatlan szülők védelmezik. Ariel gyönyörű, ifjú nővé cseperedett. A világon nem volt nála szebb. A szülei, ennél büszkébbek nem is lehettek volna.

Információk!

A Beállítások menü pontban a Megjegyzéseknél beállítottam az Előugró ablakot így már minden blogomhoz lehet Megjegyzést fűzni, amiknek nagyon őrülnék. Most bárki írhat, olyan is, aki nincs regisztrálva csak olvassa a történeteimet és szeretne véleményt hozzájuk fűzni. Minden kommentért hálás vagyok :) Írjatok bátran! :)

Elérkezett az idő!

Eljött azaz idő, amikor nem tudok minden blogomra, minden héten frisset hozni. Ezért kiépítettem magamnak egy rendszert. Minden héten három történetből hozok majd frisset. 

Ezen a héten a Harc a jövőért, A szív útjai és az Angyalok szava oldalakon lesz friss. A következő héten pedig (2010.04.24) pedig Hullajó detektívek, Új Twilight fanfic és az Angyalok szava.

Ezek így fognak váltakozni egymással, így minden héten csak abból kell fejiket írnom, amely történetek éppen soron vannak.

Remélem megértitek, mert így egyszerre mindig olyan sokat kellett írnom, hogy nem bírtam és az írás mellett sok más tevékenység van, amivel foglalkoznom kell. De szerintem ez így jól bevált módszer lesz.

Minden héten ezek fognak váltakozni egymással úgyhogy nyomon követhető lesz a dolog.

Köszönöm szépen megértéseteket és türelmeteket!

Puszi! Zora

Vigyázat! Blog másolok jelentek meg.

Kedves blog és írótársaim!

Felháborodva olvastam Kittike blogján, hogy két írótársunk történetét is valaki pofátlanul lemásolta és új blogon, sajátjaként tüntette fel. Ez már több, mint pofátlanság. Gyorsan meg is néztem az oldalakat és döbbentem láttam, hogy nem túlzás ez az egész, hanem maga a valóság és a történetek teljes mértékig meg egyeznek az eredetivel és még őket állították be másolónak, mikor már régebb óta írják a történetet és sokkal több feji van fenn nekik. Nem is tudok erre szavakat. De örömmel láttam, hogy a többi blog író és olvasó ki áll mellettük és le kezeli ezt a sunyi alakot. Én nem is tudom, mit tennék, ha velem fordulna ez elő. Teljes mértékig Alice és Yvi mellett állok.

Arra szeretnék kérni mindenkit, legyen elővigyázatos és tegyen ki felhívást a saját oldalára, hogy mások is értesüljenek erről a szégyentelen és becstelen dologról. Tartsunk össze!

Szerintem mindenki tudja, ahogy én is, mennyi munka fekszik egy fejezetben, főleg, ha az ember többet is ír, így nem is értem ennek a valakinek, hogy volt pofája ilyesmit csinálni. Miből gondolta, hogy senkinek sem fog feltűnni, mikor a blogoknak több száz rendszeres olvasója van? Amikor megszületik a fejemben egy történet igyekszem le ellenőrizni nem-e írta már meg valaki és ha nem találok semmit, akkor önt igazán formát. De ha esetleg a későbbiek folyamán még is bele ütköznék egy hasonlóba, akkor se lehetne teljesen egy forma, mert mindenki másképp ír, másképp fogalmazza meg és adja vissza a dolgokat, amik épp megfogalmazódnak a fejében. De azok a történetek nem hasonlóak, hanem teljesen ugyanazok. Ezen én is teljesen kiakadtam. Na jó nem ragozom tovább. Mindenki magam döntse el, hogy mit gondol erről az egészről.

Figyelem! Eddig ezeken a neveken ismerjük az illetőt, aki lemásolta Alice és Yvi történetét: Tami, Carli, Viv

Kérek mindenkit nagyon figyeljen oda és ha teheti kerülje el messzire!

Itt tekinthetitek meg miről is van szó:

Ez Alice oldala az eredeti történettel: http://boldogveg.blogspot.com/
Ez pedig a másolat:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/


Ez Yvi oldala az eredeti történettel: http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
Ez pedig a másolat:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/

Kedves mindenki!Játék felhívás!

Így utólag is mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!

Kedves olvasók és látogatok!

Hozzám is megérkezett a Játék felhívás 2 kategóriában, ami minden blogomra érvényes, tehát nem külön-külön van.

Sajnos csak az első helyezetteknek tudok díjat adni.

1. Novella pályázat

Sok szeretettel várom az írni szeretők novelláit minden kategóriában, szólhat bármiről. Itt első három helyezettet fogok hirdetni, akiknek a művét a 3. helytől haladva vissza felé ki fogom tenni az összes blogomra.

Az első helyezett díja egy fülbe való, aminek a későbbiek folyamán fenn is lesz majd a képe és meg lehet majd tekinteni bármelyik blogon. Remélem tetszeni fog mindenkinek a díj, aki pályázni fog.

Erre a címre várom a műveket: zora.kilbone@gmail.com

2. Aktív blogger díj

Ennek a játéknak a célja, hogy bárki aktívan részt vegyen bármelyik blog életében. Legyen szó kommentekről, szavazásról vagy rendszeres olvasónak való regisztrálásról. Nincs meg szabva, hogy az melyik blog, rátok bízom. Mindenki annak a blognak az életében vegyen részt, amelyik jobban tetszik neki. Ez nincs megkötve mivel a játék mindegyikre vonatkozik. De mivel a kommenteknél nyomon tudom követni, hogy mikor ki írt, ezért én első sorban ezt javaslom annak, aki részt szeretne venni a játékban. A játékot az nyeri, aki a legtöbbet tevékenykedik vagyis jobban mondva ír. Remélem sokan fognak részt venni a játékban. Az első helyezett egy nyakláncot nyer, aminek a képét a későbbiek folyamán szintén meg lehet majd tekinteni bármelyik blogon. Igaz a nyaklánc zárjával van egy kis probléma, de azért hordható. + egy novella bármilyen témában teljesen a győztes igényeihez alakítva. Úgyhogy csak aktívan! :)

A képek hamarosan érkeznek a díjakról. :)

Prológus I.

Egy szép napon megtörtént az, aminek nem lett volna szabad. Malakim és Auriel egymáséi lettek. Miért nem szabadott volna megtörténnie? Mert egyikük se mindennapi. Szárnyakkal rendelkeznek mind a ketten. Angyalszárnyakkal. Fenn élnek az égben, egy Édennek nevezett helyen a többi angyallal együtt. Akkor hogyan lehetséges mindez? Ki tudja. Csak megtörtént. Minden angyal rendelkezik érzelmekkel, hisz egyszer emberek voltak. Képesek szeretni és gyűlölni, de testi vágyaktól mentesek. Édenben tiltott dolognak és a legnagyobb bűnnek számít. Eddig soha nem fordult elő, hogy bármelyikük kísértésbe esett volna. Malakim és Auriel tettének oka rejtély még saját maguk számára is.

Minden angyalnak meg van a saját feladata és védence. Ők az emberek láthatatlan védelmezői, segítői.

- Ez meg, hogy történhetett? - kérdezte az angyalok legfőbb vezetője, Éden irányítója, a rend fenntartója. Vezetőjüket Apokrifnek nevezik. Ő dönt minden kérdésben, osztja ki a feladatokat és jelöli ki az angyalokat védenceik mellé. Nélküle káosz uralkodna ebben a csodálatos, mesebeli világban.

- Tudod főnők, - hallatszott Malakim bizonytalanul kezdődő válasza. Apokrif feléje fordította tekintetét. - az úgy volt, hogy Auriel meg én, éppen csak ...... 

- Elég legyen! - szavai keményen csengtek. - A legnagyobb bűnt követtétek el, amit csak elkövethet egy angyal. - mutatott Auriel gömbölyödő pocakjára. Ez meg mi? Egy angyal, aki gyermeket vár? Ráadásul egy másik angyaltól? Különös, de nem lehetetlen. - Mihez kezdjek veletek? - gondolkodott el ezen.

- Kérlek! Aurielt nem büntesd meg. Ő nem tehet semmiről. - felemelte kezét, hogy elhallgattassa.

- Mindketten hibásak vagytok. Tettetekre nincs mentség. Visszavonulok és eldöntöm milyen büntetést érdemeltek. - határozata után távozott.

- Sajnálom Auriel! - tette hasára a kezét. Nem szokványos magzat lévén gyorsabban fejlődik, mint egy átlagos baba. Nemsokára elérkezik világra jöttének ideje. Szülei izgatottan várják a percet. Még soha nem született természetes úton angyal, így nem tudják mire számíthatnak, de ez cseppet sem szegi kedvüket, csak még nagyobb izgalommal várják érkezését. Két tiszta szívű angyaltól, mert csak az emberi életükben is tiszta emberek lehetnek azok, csak egy tiszta szívű kis lény származhat. 

- Nem a te hibád. Én magam se tudom, hogyan történhetett meg ez az egész. - csak úgy áradtak belőle a szavak. - Angyalok lévén jó példát kellene mutatnunk. Még jó, hogy a védenceink nem látnak minket. Mit gondolnának? - ő is a hasára tette a kezét. Érezte gyermeke mocorgását. Emberi életében nem adattak meg neki az anyai örömök.

A többi angyal megdöbbenve fogadta Malakim és Auriel tettét. Tőlük, erre igazán nem számított senki. Ami az emberi világban természetes, az náluk korán sem az.

Apokrif döntése hamar megszületett. Összehívta mindannyiukat, hogy közölje milyen döntést hozott ez ügyben. Ritkán kerül sor büntetésekre, de azok mindig nyilvánosak, hogy mindenki lássa, a törvényeket be kell tartani.

Eközben elérkezett a kis jövevény megérkezésének perce is. Mire mindenki megjött a találkozóra, a felfordulás okozója már édesanyja karján figyelte a körülötte zajló eseményeket. Egy gyönyörű, apró kis-szárnyakkal rendelkező leány gyermeknek adott életet. Nem újszülöttre hasonlít, hanem egy több hónapos babára. Érdeklődve szemléli a dolgokat, miközben erősen kapaszkodik édesanyjába.

- Á! A felfordulás okozója is megérkezett közénk. - tette szóvá Apokrif.

- De hisz ő is angyal. - hangzott többek szájából. - Nézz csak rá, milyen aranyos.

- Igazatok van, de a törvény az törvény. És ők a legnagyobb bűnt követték el, amit csak lehet. - értékelte a helyzetet. - Lépjetek előre! - az angyalok tömege szétnyílt, utat engedve a két , büntetésre váró társuknak. Édesanyja karján ott ült a kis csöppség. Ilyen szépet, eddig még soha nem lehetett látni. Az angyalok közt is ő volt a legragyogóbb. - Meghoztam döntésemet. Mivel tisztában vagyok a szülői érzésekkel, azt is tudom mennyire fájdalmas tud lenni az elszakadás. Ezért a döntésem értelmében a kis jövevényt.....

- Ariel a neve. - szólt közbe, mindenki meglepetésére, egy szomorú hang. Nem volt szokás megszakítani az ítélet kihirdetését.

- Tessék? - nézett értetlenül a vezető.

- Arielnek hívják. -  ismételte meg előző kijelentését Auriel.

- Rendben. Szóval döntésem értelmében Arielt megfosztom szárnyaitól és emberi léttel ruházom fel, hogy az emberek közt élhessen. - az Apokrifnek meg van  hozzá a hatalma, hogy szárnyakat adjon, vagy vegyen el, ismét emberré tegyen valakit, ha tévesen, ideje korán érkezett hozzájuk, de ahhoz is, hogy tovább küldje a túlvilágra azt, aki nem érdemli meg az angyal létet. Olyan döntést eddig még soha sem hozott, miszerint bárkit is megfosztott volna szárnyaitól és tovább léptette volna a túlvilágra. Bár azt nem lehet tudni, ez a döntés milyen hatással lesz egy vérszerinti, teljes mértékig, testileg-lelkileg angyalra.

- Ne! - roskadt össze Auriel. Malakim segítette fel őket. Az ő arcán szintén fájdalom tükröződött. - Kérlek ne tedd! Nem hagyhatod, hogy idegenek közt nőjön fel teljesen egyedül, a szülei nélkül. - könnyei végig folytak az arcán.

- Ez a döntésem. - látszott rajta, neki sincs ínyére, hisz nem lehet tudni mit okoznak ezzel. De ha most enged, oda a tekintélye. Ariel őt is megnyerte magának, így az már biztos, nem lesz teljesen végtelenül az emberi világban. - Rajtatok múlik elfogadjátok-e vagy lemondotok szárnyaitokról és tovább léptek.

- Így legalább van esélye normális életre. Talán még mi is láthatjuk őt. Ha elveszítjük a szárnyainkat, - próbálta Malakim meggyőzni - akkor őt is elveszítjük örökre. Soha többé nem láthatjuk. Melyik a rosszabb? - érvelése tagadhatatlanul mindent elmondó.

Auriel nagy nehezen átnyújtotta a gyermeket egy másik angyalnak.

- Tedd a dolgod! - adta ki utasítását Apokrif. A másik el is tűnt a kis angyallal a ködben. Igen ám, de van, aki Malakim és Auirel mellett áll, így követte a kis angyalt, hogy megtudja hová viszik.